Szív-tér

A nyugalom szigete

Foglalás

Telefon: +36-30-9144-963

Testi, lelki kényeztetés


Kellemes környezet

Nyugodt körülmények a teljes relaxációhoz.

Személyre szabott kezelések

Egyedi kezelések, a testi-lelki problémák figyelembe vételével.

Szeretettel és maximális odafigyeléssel várom!

Módszereimről röviden

Metamorf masszázs

"A metamorf masszázs Gaston Saint-Pierre reflexológus nevéhez fűződik, ő foglalta rendszerbe. Kísérletezései során észrevette, hogy az energiahiány okozta blokkok megtalálhatók a gerincoszlop megfelelő reflexzónáiban. Rájött, hogy bizonyos zavarok már a születés (fogantatás) előtti időkből származhatnak.
Mivel ezzel az új eljárással kezelt betegei állapotában kizárólag saját öngyógyító képességeik aktiválásának köszönhetően tartós, hosszú távú és mélyre ható javulás indult be, megalkotta a Metamorfózisnak hívott eljárást. "
A kezelés a lábon kezdődik, és mindvégig lassú, finom érintésekkel történik, melyek válaszreakciót váltanak ki a reflexpontokon. A láb szimbolikusan az elindulást jelképezi, mellyel a változás felé tehetjük meg az első lépéseket.
Ez után a kézen található reflexpontokon folytatódik a kezelés, ezzel megalapozva az elindulás utáni cselekvést.
Végezetül a fejen történik a kezelés utolsó fázisa. Így a kezelés alatt átélt tapasztalatokat átültetjük a gondolati síkra, beépítjük a gondolkodásba.
"...a sejtekből felszínre kerül a "megélés" - csendes folyamatként zajlik le, olyan formában, ahogyan ez a kezeltnél lehetséges (érzelmi és gondolati képek, szimbólumok, és felismerések az életére vonatkoztatva, stb.)."

A metamorf masszázsnak nincs mellékhatása, bárkin, idős embereken és gyerekeken egyaránt alkalmazható.

A metamorf masszázs kedvezően hat többek között a gyomorfekélyre, cukorbetegségre, allergiára, asztmára, migrénre, depresszióra, pánikbetegségre, körömrágásra, autoimmun betegségre, vérnyomás problémákra. Hatására elmúlhatnak a vese, máj, epe, emésztési gondok, ízületi problémák, idegbecsípődések, csont- és fogproblémák, hajhullás, torok- és fülfájás.
A kezelés időtartama kb. 60 perc.

Ez a kezelés nem helyettesít semmiféle orvosi diagnózist, kezelést, mivel teljesen más szemléleten alapszik.


 

Meditáció

Az általam vezetett meditáció során eljuthat a probléma megoldásáig, megszabadulhat a nyomasztó gondolatoktól, kiürítheti az elméjét.

Mézes masszázs      (Szolgáltatás szünetel.)


Élettani hatások

A méz nagyon sok ásványi anyagot, antioxidánst, vitamint tartalmaz. Különösen magas a B1, B2, B6, C vitamin és Folsav tartalma. A kezelés hatására a bőr puhává, simább tapintásúvá válik. A felhalmozódott méreganyagok kivezetésre kerülnek. 

A kezelés menete

A kezelést szőrtelen felületen lehet végezni (hát, combok). A méz felkenése után speciális fogásokkal történik a kezelés. Ennek során vákuum hatás alakul ki, a pórusok, hajszálerek kitágulnak, fokozódik a sejtek oxigénellátása.
A kezelés időtartama kb. 30 perc.

Felhasznált anyag

A kezeléshez házi, vegyes virágmézet használok. Így biztosítom, hogy a lehető legtöbb ásványi anyag, vitamin a bőrbe kerüljön.

Segítő beszélgetés

"Akarsz beszélni róla?"

Sokszor előfordul, hogy beleragadunk egy problémába és nem találjuk a kiutat. Sőt, egyre kilátástalanabbnak érezzük a helyzetünket. Ilyenkor jól jön egy olyan segítség, aki rávilágít a probléma gyökerére, elmagyarázza, hogy mi miért történik, más megvilágításba helyezi a dolgokat, elvezet a megoldásig, vagy egyszerűen csak meghallgat.

Olyan problémád van, amit nem tudsz megosztani senkivel? Nincs olyan személy a környezetedben, akinek elmondhatnád a gondjaidat? Egyszerűen csak ki akarod beszélni magadból azokat a dolgokat, amik nyomasztanak a mindennapokban?
Teljes diszkréció mellett biztosítok lehetőséget, hogy átbeszéljük a problémákat.
Találkozóink során segítségünkre lesznek az ásványok, inga, és sok más. Többféle kártyával dolgozom, ilyenek pl. a Garden kártyák (Garden of Feelings, Garden of Money), Cigánykártya, Angyalkártyák, stb. 

Testtekercselés     (Szolgáltatás szünetel.)


Tekercseléssel szép, egyenletes bőrtónust lehet elérni, viszonylag rövid idő alatt. Az eredmény akár már az első kezelés után közvetlenül is látható. A legjobb eredmény eléréséhez elengedhetetlen a megfelelő, bőséges folyadékbevitel. A tekercselés előtt egy zsírégető masszázst alkalmazok paprikakivonatos alakformáló krémmel, ami fokozza a kezelés hatékonyságát. A pórusok kitágulnak, a vérkeringés fokozódik. Tekercselés után a bőrbe algakivonatos intenzív cellulit kezelő gél kerül bemasszírozásra. 

Rádiófrekvenciás testkezelések (Szolgáltatás szünetel.)


Nagy területek kezelése

Has, fenék, combok. 

Mit érdemes tudni a Rádiófrekvenciás kezelésről

Elsősorban gyors narancsbőr csökkentésre, bőrfeszesítésre, bőrfiatalításra ajánlott. Ez a kezelés kiváló azoknak, akik zavaró narancsbőrre, fogyókúra, vagy öregedés miatt megereszkedett bőrre keresnek megoldást. Az RF technológia hatékonysága következtében már egyetlen kezelés is látható eredményt biztosíthat a mélyen és a felülethez közel lévő zsírszövetekben egyaránt. A testkarcsúsító eredmények fokozása érdekében 6-10 kezelés kúraszerű alkalmazását javasoljuk, heti két alkalommal.

Kis területek kezelése

Térd, toka, karok, arc.

Bejelentkezés

© HÉDI MASSZÁZS 2730 Albertirsa, Vasút utca 26.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el